Célunk, hogy segítséget nyújtsunk azoknak a szülőknek, akik tanácstalanok gyermekük fejlődésével és fejlesztésével kapcsolatban.
Mindketten, mint gyógypedagógus-terapeuta és pedagógiai szakpszichológus, átfogó és szakszerű képet tudunk felvázolni gyermekének állapotáról.
Ennek tükrében utat mutatunk Önöknek, hogy miként léphetnek tovább és milyen módszerrel tud a legjobban fejlődni a tanulási, beilleszkedési, magatartási és fejlődési nehézségekkel küzdő gyermekük. Óvodás gyermekre, általános és középiskolás tanulóra szabott korszerű, fejlesztő, mozgás és pszichológiai terápiákra teszünk javaslatot a közös konzultáció után, mellyel megnyugtatóan indulhatnak el a különböző szakemberekhez.
Kiemelten fontosnak tartjuk még a sajátos nevelési igényű, illetve tanulási nehézséggel küzdő gyerekek körét. Gyakran előfordul, hogy segíteni szeretnének gyermekükön, azonban nem tudják, kihez forduljanak. Tanácsadással segítjük, hogy minél előbb és a gyermek számára legcélravezetőbb ellátást kapják. Akár akkor is, ha a már kezükben lévő szakvéleményt szeretnék értelmezni, vagy diagnózis után keresik a válaszokat.
Szülő és gyermekbarát szolgáltatást nyújtunk szakmai tapasztalataink alapján.
Tanácsot adunk és alternatív megoldásokat kínálunk az óvodás, iskolás, középiskolás korosztály (5- 18 éves korig) számára.